Változás figyelhető meg a hazai új vállalkozások tulajdonosi összetételében

Csak minden negyedik új vállalkozás indul tiszta lappal, a friss vállalkozások 75 százaléka továbbra is korábbi cégekhez köthető, ugyanakkor változás körvonalazódik a magyar cégalapítási gyakorlatban – közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn az MTI-vel.

Opten Céginformáció

Közleményük szerint 2017-ben az új vállalkozásoknak csupán 22 százaléka volt olyan, hogy sem tulajdonosi, sem cégjegyzésre jogosulti, sem címkapcsolattal nem volt köthető másik vállalkozáshoz, ez az arány idén már megközelíti a 25 százalékot. Három év alatt 35 százalékról 39 százalékra növekedett azon új cégek aránya, ahol minden tulajdonos és ügyvezető új szereplő – tették hozzá. Közölték, hogy a frissen alapított cégeknél az alapítók, az aláíró magánszemélyek átlag életkora több mint 41 év, amely alapján nem a friss pályakezdők alapítanak általában céget. Ez az arány az elmúlt években lényegesen nem változott, a teljesen új szereplők sem a fiatal korosztályból vannak.

Jelenleg 788 olyan magánszemély van Magyarországon, aki több mint 10 vállalkozáshoz köthető, valamint 5500 magánszemély köthető legalább 5 céghez. A tendencia azt jelzi, hogy a számuk még növekedőben is van – fűzte hozzá az Opten. (MTI)

A GazdaságInfó.hu Változás figyelhető meg a hazai új vállalkozások tulajdonosi összetételében című hír átvétele.

Hazai tej fogyasztásával a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséért

Televíziós kampányt indít a Tej Terméktanács abból a célból, hogy a környezetterhelés csökkentése érdekében a vásárlók a belföldön előállított tejet és tejtermékeket válasszák az importáruval szemben – közölték hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az import a szén-dioxid kibocsátással jelentősen terheli a környezetet, mindezt úgy, hogy olyan termékeket szállítanak az országba, amelyeket magyar tejfeldolgozóktól is meg lehet vásárolni.

Magyar Tej
Tejszív – magyar tej jelölés

 

A terméktanács számításai alapján, amelyek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi adatain alapulnak, évente több mint 12 ezer kamionnyi tej- és tejtermék érkezik Magyarországra.  2018-ban Németországból több mint 30 ezer tonna, míg Lengyelországból több mint 11 ezer tonna sajtot szállítottak. Vajból tavaly közel 6 ezer tonna, míg joghurtból több mint 55 ezer tonna külföldről érkezett áru terhelte az utakat. Kitértek arra is, hogy a tudatos vásárlói döntéssel nemcsak a felesleges károsanyag-kibocsátás előzhető meg, hanem a fogyasztók abban is biztosak lehetnek, hogy kiváló magyar terméket visznek haza.

Tejszív logó garantálja azt, hogy a termék belföldön készült, ezen emblémával ellátott áruk minden esetben teljesítik a Magyar Élelmiszerkönyvben foglalt szigorú kritériumokat is. (MTI)

 

Az átalakítás elkezdődött! Hamarosan lapozhatunk!

Under construction!
Kedves Olvasóink!

Weboldalunkat, és a lapcsoportunk tagjait is egységes arculatba terelgetjük, igazítjuk.

A már meglévő oldalaink hamarosan újabb lapokkal bővülnek, mely térségi-, és tematikus lapok az önálló címen is elérhetővé válnak. A folyamat elkezdődött, bízunk benne, hogy az egységes megjelenést Ön is mielőbb tapasztalni fogja!

Hamarosan elérhető tartalmaink:

bacskiskuninfo.hu
bakonyiinfo.hu
balatonpartinfo.hu
bazinfo.hu
bekesiinfo.hu
biharinfo.hu
bookinfo.hu
budainfo.hu
csabainfo.hu
csongradinfo.hu
fejerinfo.hu
gazdasaginfo.hu
gymsinfo.hu
gyorinfo.hu
infocsoport.hu
jaszsaginfo.hu
jegyinfo.hu
kaposinfo.hu
kecskemetinfo.hu
kishirek.hu
komarominfo.hu
kunsaginfo.hu
matraaljainfo.hu
mecsekinfo.hu
miskolcinfo.hu
nogradiinfo.hu
nyirseginfo.hu
orseginfo.hu
pecsinfo.hu
pestinfo.hu
regioinfo.hu
romainfo.hu
salgoinfo.hu
somogyinfo.hu
sportinform.hu
szabolcsinfo.hu
szegedinfo.hu
szekszardinfo.hu
tamogatasinfo.hu
tolnainfo.hu
unioinfo.hu
vasiinfo.hu
velenceinfo.hu
veszpremiinfo.hu
zalainfo.hu
zempleninfo.hu